RÖFI 2:

Érdekes dolgokat írtál (Röfi 1), hogy miért is akarunk lefogyni, nálam amik dominálnak:

- hát az hogy kisebb ruhaméreteim legyenek maximum M-es méret szeretnék lenni, mert több típusú ruhából tudok válogatni.
- a másik hogy tök nehéz a testem, fújtatok emelkedőm, alig bírom feltornázni magam a negyedik emeletre, szóval nem akarom érezni ezt a plusz 30 kiló felesleget. (Jó izmos lehetek alatta :D)
- elkerülni a cukorbetegséget, magas vérnyomást.
- belül is jól akarom érezni magam (haspuffadás stb...)
- a rosszakaroim pukkadjanak meg az irigységtől, ha már a kövérségemen jót mosolyognak és örülnek.
- Röfi 1-gyel a strandon keletni magunkat. :))))
- és boldogan, elégedetten belenézni a tükörbe.

Én azon filozgattam tegnap, hogy honnan ered a meghízásunk. Találtam egy nyaralásról fotót, ahol kb. 6 éves lehettem, teljesen normális testsúlyú gyerek vagyok azon fotón, mégis lelkem legmélyén úgy hittem/gondoltam, hogy kezdetek óta elhízott vagyok, de nem. Valaminek történnie kellett utána.
Olyanokra emlékszem, hogy mondták hogy "jaj micsoda kis combocskáid vannak"- ezt a mondatot rengetegszer hallottam, különbőző emberektől.
Akkor volt olyan is hogy a nagymamám azt mondta "addig nem állhatsz fel, amíg a tányérodról az összes ételt el nem fogyasztottad", bár ezt a mondatot még a napközis tanárnőm is mondta. Amúgy ezóta a kijelentés óta észrevettem, ha eszem és sokat merítettem a tányéromra és érzem, hogy dugig vagyok, csak azért is magamba tömöm az egészet. Ez akkora szopás!!!!!! Így belenevelni egy gyerekbe ezt a sok szarságot.
Meg emlékszem arra is, ha bánatos voltam, ha jó kedvem volt mindig ettem, a családunk központja a zabálás volt, ja és anyám is a szeretetét az ételekben adta át. Megtömött sok finomsággal, hogy érezzem hogy mennyire szeret. Persze mikor a tanáraim beszóltak, hogy oda kéne figyelnie az étkezésemre már késő volt.