2012. október 5., péntek

Röf-röf: Mi van velem?

Hm ez nagyon jó kérdés! :)

Sok a munka nem mindig tudok ide írkálni, de megvagyok. A délelőttjeimet fantasztikusan be tudom tartani, reggelire mindig abonett valamivel megkenve és melléje paprika, vagy paradicsom. Az ebédem is most ráálltam egy kicsit a salira, meg csináltam párolt brokkolit, hm fini lett.

Viszont sajnos a délutánjaim tönkreteszik a fogyimat, két nap ellazsáltam a dolgot és olyat ettem amihez hat hete hozzá sem nyúltam, meg sajnos a sporttal nagyon le vagyok maradva. (Szétszednek, elfogy az időm.) Erre Röfi jól lebaszott. De igaza van, mindig csak a nyüszi, igen nehéz, de csinálni kell bármi áron.
Nem akarom hogy az eddig leadott négy kilom visszajöjjön, sőt el akarok tüntetni a kilences számot a súlyomból.

Összeszedem Röfikém magam, az elején jobban rá voltunk hangolodva, és az az igazság hogy csalódás is ért, ami visszavett a tempomból pedig figyelmeztettél, hogy lesz majd olyan hogy megáll a fogyás, és ezért úgy fogjuk érezni hogy nem csinálom tovább.

Valami sportot nézek itt Pesten, amire heti egy vagy két alkalommal, először biztos egy alkalommal elnézek. Persze a többi napon meg ugribugri, vagy tornagyakorlatok. Hétvégén meg mindig biciklizés, azt megszerettem, és az most is megy otthon, péntek szombat vasárnap.

Szóval még itt vagyok a szinen, nem tüntem el. :)

1 megjegyzés:

  1. Szia Röf-Röf!
    Üdv újra a fedélzeten!! Örülök!
    Bocsi, hogy lebasztalak, és agresszív kismalackodtam egyet :S, de ezt most meg kell csinálnunk együtt! Jövő nyáron falatnyi bikiniben akarok Veled feszíteni a strandon, és benyomni egy jó nagy gyrost, meg egy csavaros fagyit, hogy felhízzunk 65-ről 65,5-re, amit aztán a következő nap lesportolunk!

    VálaszTörlés