Elég sokat böngészgetek mostanában, hasonló jellegű oldalakra vadászva, mint amit mi írunk Röfivel. Egyrészt nagyon sokat inspirálnák, az eredményeik amiket elértek, illetve, a küzdelmeik ahol még tartanak, így merítek erőt, amikor én is elkenődöm, mert már annyira várom az út végét.
Viszont tisztában vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez egy életforma amit én most folytatok, és amikor sikerült elérnem a célomat 64,5 kilót, akkor utána is ugyanúgy kell étkeznem és sportolnom mint most, max. egy kicsit több kalóriát ehetek majd meg akkor. De legalább újabb ismerősökre tettem szert facebook-on is akik 8-assal kezdődnek, úgy mint én.
Ezeken az oldalakon és a beszélgetésekből kiderül, hogy sokan mennek keresztül azon amin én. Mint pont most, olyan érdekes volt megint az, hogy mikor vasárnap megmértem magam és pozítivan csalódtam a mérlegemben. :) sokszor meglephetne..., és aznap röpdöstem örömömben, nézgettem magam a tükörben, és láttam, hogy tényleg nem híztam, hanem fogytam, mégis egy két nap múlva jött az érzés és a tükörbe nézés, hogy nem is fogyok, hogy ugyanúgy nézek ki, mint anno 94,5 kilósan. Mért nem bírja felfogni az agyam az új testemet? Mért nem alkalmazkodik a mostani képhez? Vajon 20 kiló mínusz után is így fogom látni? És vajon amikor már elérem a célom 64,5 kilót akkor is dundusnak fogom látni magam? Egyáltalán valamikor is elégedett leszek magammal?
Szia Röf-Röf!
VálaszTörlésSzerintem majd így váltakozni fog, megmarad egy duci énkép is, aztán mindig megörülünk majd a tükörnek :o). Lehet, hogy pár év is kell neki, mire agyilag is lekövetjük a változást majd.